2009. június 29., hétfő

Deeplink - mély link

Add a kezdõlapodhoz!
A SEO Guru szerencsés helyzetben van mert nem kell sokat töprengenie azon, hogy milyen témáról is írjon. Az eddigi cikkek mintha láncolatot alkotnának és minden egyes anyagban felvetett fogalmak újabb ötletet adnak az értékes információk előállítására. Egy ilyen fogalom aminek web marketing szempontok szerinti értelmezése is hasznos és már annyiszor szóba került a deeplink azaz mély link.

Weboldalunkon minden deeplink azaz mély link amely eltér a főoldalunktól. Az aloldalakat nevezzük tehát összefoglalóan mély linkeknek. Azt kell mondani, hogy az online marketing során ezekre a mély linkekre talán még sokkal intenzívebben oda kell figyelnünk mint főoldalunk terjesztésére. Az ok nagyon egyszerű. Valójában a Google keresőgép számára egy aloldal tartalmi szempontból sokkal többet jelent mint a főoldal. Az aloldalon van ugyanis a lényeg amely egy - egy információt részletesebben közöl. Arról már nem is beszélve, hogy a permalink használata esetén az aloldal linkjében lesznek benne annak tartalmával legrelevánsabb kulcsszavak is. Természetesen az is nagyon fontos, hogy szerezzünk bejövő linkeket a főoldalunk felé is mert az sokat segíthet a PageRank fejlődésben, de koncentrálni kell a deeplink - mély link felé mutató bejövő linkekre is. Abban az esetben ha jól építettük fel weboldalunkat és a belső linkelési struktúra kiépítésére is időt szántunk akkor nagy mértékben hozzájárulhatnak a mély linkjeink is a főoldalunk PageRank értékének alakulásához. A mély linkek a keresőgépek számára sokkal jobban kifejezik a tartalmat és a weboldalunkra látogatónak is sokkal könnyebb dolga van akkor ha arra a bizonyos kulcsszóra amit begépelt a keresőgépbe rögtön a mély linkünkre jut el. Ebben a helyzetben ugyanis nem kell tovább keresgélnie HEURÉKA megtalálta amiért jött. Számos webstatisztika kimutatta már, hogy a legtöbb weboldal gazdája azért veszíti el a potenciális ügyfeleit mert azok mégsem találták meg weboldalán azt amit kerestek. Ennek finomítására persze léteznek trükkök mint amilyen például a Google Egyedi Keresés, de az emberekről nagy átlagban elmondhatjuk, hogy türelmetlenek. Ilyenkor jönnek elő azok a bizonyos lélektani dolgok amikor számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy minden egyes másodperccel az általunk felépített márka amit weboldalunk képvisel, veszíthet értékéből. A legbiztosabb tehát ha potenciális ügyfelünk már eleve arra az oldalunkra érkezik amelyen keresztül a szolgáltatást az összes fontos információval együtt biztosítani tudjuk számára.

Weboldalunk belső linkelését érdemes úgy kialakítani, hogy minden deeplink - mély link hivatkozzon a főoldalra. Ez magától értetődik mert ennek hiányában a PageRank hányadot az aloldalaink nem igazán tudnák átadni főoldalunk számára illetve ha csak főoldalunk linkelne aloldalaink felé akkor számolnunk kellene a PageRank folyás által létrejött veszteségekkel is. Abban az esetben viszont ha az aloldalaink mind visszamutatnak a főoldalunkra akkor azok is tudják főoldalunkat PageRank hányaddal támogatni. A belső linkelés kialakításánál arra is oda kell figyelnünk, hogy ezek az aloldalak - deeplinkek is hivatkozzanak egymásra. Arra azonban ügyeljünk, hogy csak olyan deeplink hivatkozzon weboldalunk egy másik mély linkjére amely annak témájával maximálisan relevanciában áll. A belső linkeléseknek ezáltal lesz igazán nagy értékük. A " Dinamizmus az Ön sikerességének egyik kulcsa " téma írt arról, hogy milyen fontos szerepet jelent a generált oldalak száma a minőségi tartalom megtartása mellett. Minél több az aloldalaink száma amelyeken keresztül értékes, egyedi tartalmak érhetők el a helyes belső link struktúra kiépítése annál inkább vissza fog köszönni a weboldalunk látogatottsági statisztikájában mert azt fogjuk tapasztalni, hogy egyre több és több találatokat kapunk a keresőgépektől. A belső link struktúra kiépítésével valójában egy iránymutatást adunk a robotoknak, hogy merre induljanak el weboldalunkon. Amikor belső linkjeink egymásra mutatnak azért fordítsunk figyelmet az Anchor Text -ek beültetésére is. Az " Optimalizálás Blogger blogon " téma ugyan a blogok optimalizálásához nyújt segítséget de az Anchor Text fogalmát megérthetjük a cikkből.

A deeplink - mély link hasznosságának megértéséhez vegyünk egy konkrét példát az üzleti életből. Ezen belül is példánk ötletét adja a szállodaipar. Tegyük fel Ön egy olyan weboldallal rendelkezik amely online szállásfoglalás szolgáltatást biztosít az ügyfeleknek. Lesz egy főoldala amely mondjuk tartalmaz egy keresőt és a tevékenységéről hasznos leírást. Természetes, hogy a szálláskínálatában szereplő hoteleket, apartmanokat, panziókat, stb. optimalizáltan fotókkal és egyedi tartalmi leírásokkal fogja prezentálni és ezek mindegyike egy - egy aloldalra tehát mély linkre fognak kerülni. Mi történik abban az esetben ha egy keresőgépről a felhasználó pont a főoldalán landol? Akkor lát egy keresőt. Tudni fogja, hogy jó helyen jár de keresnie kell ahhoz, hogy megtalálja pontosan azt a szállást ahova Ő online szeretne befoglalni. Innentől kezdve az Ön bevétele a sors kezében van! Vagy elég kitartó lesz az ügyfél és addig keresi a számára megfelelő szállást amíg meg nem találja (ez akár hosszú percekig is eltarthat és az emberek nem a türelmükről híresek) vagy pedig egyszerűen odébb áll és keres magának egy másik online szállásfoglalással foglalkozó weboldalt ahol már reméli rögtön megkapja azt amit keres. Mindeközben persze az Ön márkáját a tudatalattijában már le is írta és cégének nevét mentálisan hozzá fogja kötni a sikertelenséghez. A potenciális ügyfél megszerzésére jelen példában tehát arra, hogy az Ön weboldalán befoglalja valaki az általa keresett szállást sokkal nagyobb az esély ha már eleve a keresőgépről arra az oldalra érkezik (deep link - mély link) ahol pontosan arról a szállásról és annak online foglalási lehetőségéről van szó amit épp keresett. Ekkor már tényleg minden csak azon fog múlni, hogy az információkat Ön milyen környezetben tálalja kedves ügyfelének. Ha minden szükséges információt megkapott a potenciális ügyfél és szép fotókat látott valamint garanciát arra, hogy fizető eszközének (bankártya, debit, credit, stb.) nem lesz bántódása azaz az online fizetés során a fizető eszközének részletei biztonságban lesznek (SSL - Secure Socket Layer) akkor a potenciális ügyfélből hirtelen ügyfél lesz és mentálisan a tudalattijában csupa pozitív dolgot fog elmenteni az Ön cégéről. Persze a gyakorlati életben még a kiválasztott szállásnak is nagy szerepe lesz . . . A pozítiv vélemény márkájáról igazán akkor fog kialakulni az ügyfélben amikor úgy tapasztalta, "hmmm igen azt kaptam amit olvastam".

Remélhetőleg ezek alapján mindenkinek sikerült megértenie a deeplink - mély link lényegét és a jövőben teljesen más alapokra fekteti a weboldal struktúra kialakítását, különösen a belső linkek tekintetében. Valójában ez is a többet ésszel mint erővel taktikák közé tartozik. A SEO Guru gyakorlati tapasztalatai arról számolnak be, hogy a weboldalak terjesztése (főoldal, deeplink) sokkal egyszerűbbé válik ha azok belső linkjei relevánsan hivatkoznak egymásra.

Professzionális keresőoptimalizálás - keresőmarketing szolgáltatás: 06(70) 627-7779

2009. június 27., szombat

PageRank

Add a kezdõlapodhoz!
A web marketing során a PageRank csupán egy fontos tényező a többi között. Viszont az eddigi témák során annyiszor történt hivatkozás a PageRank fogalmára, hogy igazán megérdemel egy kis szakmai levezetést. Ez egy olyan érték amit a Google keresőgép a weboldalak rangsorolására, azok fontossági tényezőinek fajsúlyozására használ. Természetesen az elv valamilyen szinten már létezett a Google Inc. megalakulása előtt is de tény, hogy a PageRank elnevezés ettől a cégtől származik. A rank angol szó magyar nyelven besorolást jelent a page pedig oldalt. Minden stimmel tehát a kitalált név teljesen fedi a fogalmat. A page toldalékhoz a fogalom elnevezésében annak teljesen logikus voltán túl még az is közrejátszott, hogy a Google Inc. egyik alapítótagjának pont ez a vezetékneve: őt úgy hívják Larry Page.

Szinte mindenki aki egy kicsit is érdekelt a web marketing világában az a PageRank fogalmáról beszél hiszen nagy szerepe van abban, hogy egy weboldal a fontosabb kulcsszavakra milyen besorolást, pozíciót kap.

Hogyan kalkulálódik a PageRank? Ennek megértéséhez felejtsük egy kicsit el a Google keresőgép gigantikus adatmennyiségét és képzeljünk el egy olyan világot amelyben összesen négy darab weboldal van. Ezeknek a weboldalaknak adjuk a következő neveket: A, B, C, D

Tételezzük fel, hogy mindegyik weboldalhoz tartozik egy kezdeti érték amit nevezzünk el egységnek. Ebben az egyszerű világunkban egy egység értéke legyen pontosan 1. S a weboldalak vehessenek fel [0..1] közötti értékeket. Mivel a jelenlegi példában négy weboldal van így egy weboldalra pontosan 0,25 szavazati érték jut.

Abban az esetben tehát ha B, C, D oldalak mind linkelnek A weboldal felé akkor a számítási művelet az alábbiak szerint fog alakulni:

Page Rank demonstráció
Tehát az A weboldal elkönyvelhetett magának 0,75 szavazati értéket amellyel növelte PageRank értékét a kezdetleges minden weboldalra leosztott 0,25 szavazati értékhez képest. Természetesen ez a példa egy nagyon egyszerű szituációt demonstrál ugyanis a PageRank csúszás lehetőségével nem kellett számolni és azt a képletbe nem kellett iktatni. Az viszont már ebből az egyszerű példából is látszik, hogy elhesegethetjük azt a tévhitet amelyet egyébként nagyon sok SEO szakmeber is vall, hogy a 0/10 PageRank érték nem képvisel értéket. Minden oldalnak van egy alapból leosztott kezdeti értéke amelyből tud tovább csorgatni más weboldalak felé. Azt senki sem tudja, hogy ez a kezdeti érték mekkora. Ezt a Google keresőgép fejlesztői tudhatják csak. Mi azonban maradjunk annál, hogy minden oldal kezdeti szavazati értéke 1 és elégedjünk meg azzal a ténnyel, hogy igenis létezik valamilyen kezdeti érték.

Bonyolítsuk tovább a fenti képletet. Ugyancsak tételezzük fel, hogy ebben az általunk létrehozott négy weboldalból álló világban B oldal mutat C és D weboldalak felé, valamint D weboldal is mutat A, B, C weboldalak felé. Itt a PageRank csúszással is már számolnunk kell és a képletünkbe be kell iktatni mégpedig oly módon, hogy minden weboldal kezdeti szavazati értékét (ez 0,25 hiszen még mindig csak 4 weboldalból áll a világunk) osztjuk azzal a számmal ahány másik weboldal felé mutat. A Kedves Olvasó számára a végeredmény talán már kezd is körvonalazódni és látja, hogy az A weboldal PageRank nyerése itt már kisebb lesz az előző esethez képest mert olyan weboldalak is mutattak felé amelyek más weboldalak felé is mutattak így természetesen kisebb nyereséget könyvelhet el magának. Ebben az esetben a képlet már a következőképpen fog alakulni:

Page Rank demonstrációA B weboldal kezdeti szavazati értékét osztanunk kell kettővel mert mutat C és D weboldalak felé. A C weboldal egy weboldal felé sem mutatott így értékét 1 -el kell osztanunk, hogy önmagát megkaphassa. Az ismertetett példában D weboldal 3 másik weboldal felé is mutatott így kezdeti szavazati értékének osztására a hármast kell felhasználni. Az előbbi feltételezések alapján A weboldal számára ezek alapján kisebb értéket jósolunk. Kisebb is lesz a nyeresége mert az előző 0,75 értékhez képest most csak 0,458333 értéke lesz amely az előző 0,5 PageRank nyeréséhez képest most csak 0,208333 PageRank nyereséget produkált. Ez mind köszönhető volt annak, hogy olyan weboldalak mutattak felé amelyek más weboldalak felé is mutattak így teljes értéket nem tudtak számára továbbítani. Ami kicsiben zajlik ugyanaz történik nagyban is a Google gigantikus adatbázisán belül ahol a linkek száma olyan nagy, hogy nincs is értelme ide leírni.

A PageRank alapvetően tehát egy egységérték amelynek mértéke határozza meg a weboldalak bizonyos kulcsszavakra adott pozícióját. Pontosabban a PageRank is nagy jelentőséggel bír a pozíciók kialakításában (a Google viszont állandóan fejlődik és nemcsak a PageRank szerint fajsúlyoz). A weboldalakra leadott kezdeti értéket, ahogy már említésre került senki sem ismeri a Google fejlesztőin kívül. Viszont azt sem ismeri senki, hogy hány ilyen egység kell ahhoz, hogy a rangsorolás során egy bizonyos skálát túl lépjünk. A Google Toolbar és a SEO toolbar valójában nem a fogalom szerinti PageRank értéket adja vissza hanem azt az értéket ami egy adott weboldal Google skálája szerint elfoglalt helye. Ez a skála 0 - 10 közé esik és a weboldalak fontosságát kívánja tükrözni hasonlóan az előzőekben ismertetett képletek működéséhez. Az, hogy hány és milyen értékű egységekkel kell rendelkeznie egy weboldalnak ahhoz, hogy a Google által alkalmazott skálán belül előrejutásokat érhessen el az teljes mértékben ismeretlen. Természetesen nem megerősített hír de feltételezhető, hogy ezt már maguk a Google fejlesztői sem tudják. Ez az érték feltehetően egy változó amelyet az alkalmazott algoritmus az adatbázis méretének változásával egyenes arányosan fabrikál. Azok a szakemberek akik a keresőoptimalizálással foglalkoznak csupán eddigi tapasztalataik és kísérleteik alapján tudnak találgatni. Az ilyen találgatások aztán számtömböket eredményeznek ahol egy - egy számtömb X mennyiségű egységet tartalmaz és felel meg a Google skála egy - egy értékének. Így ha maximális pontossággal nem is lehet meghatározni, hogy egy weboldal felé hány weboldalnak kell mutatnia ahhoz, hogy elérjen egy bizonyos szintet a Google skálája szerint, azért hellyel-közzel behatárolható.

Általánosságban az alkalmazott képlet tehát a következőképpen néz ki:

Page Rank - demonstrációAhol L megegyezik a dokumentum saját egységértékének azon szám szerint elosztott értékével ahány weboldalra hivatkozik (klikkelhető link formájában természetesen). A képlet azt feltételezi, hogy egy adott dokumentumon belül ugyanarra a weboldalra csak egyszer mutatunk.

Ezek a képletek csupán arra jók, hogy valamiféleképpen érzékeltessük a PageRank fogalmát és azokat a folyamatokat amelyek eredményeképpen ez az érték kialakul. A Google Inc. valójában ezeknél sokkal bonyolultabb képletet alkalmaz.

A képlet további bonyolításához vezessünk be egy csillapító tényezőt. A SEO szakma rendszerint damping factor néven hivatkozik rá. A továbbiakban az oldalak a saját szavazatukból csak d részt osztanak tovább és (1-d) megtartanak. A más weboldalaktól kapott szavazatokat pedig teljes mértékben szétosztják. Ebben az esetben viszont a képlet az alábbiak szerint fog alakulni:

Page Rank - demonstrációIlletve ha az N tényezőt is figyelembe vesszük amely a dokumentumok számát adja meg a gyűjteményben akkor pedig a következőképpen néz ki:

Page Rank demonstrációA csillapítási tényezőt (damping factor) kivonjuk az 1-ből és ezt az eredményt osztjuk el a gyűjteményben szereplő weboldalak, linkek számával majd hozzáadjuk a csillapítási tényező és kialakult PageRank (egységérték) szorzatához. Ez a képlet már számításba veszi a sztochasztikus internetezőket is akik a weben bolyonganak és minden lépésükkel pusztán véletlen alapon csakúgy kiválasztanak egy weboldalt amelyen aztán érdeklődésüknek köszönhetően tovább haladnak.

A Kedves Olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy a Google Toolbar -on vagy a SEO toolbar - on miért is szerepel a PageRank kifejezés amikor valójában egységekről beszélünk s amelyek összetétele adja végül is egy weboldal Google skáláján elfoglalt értékét? Ez egy reklámfogás ugyanis a PageRank egyben Larry Page védjegye is és tényleg jól hangzik. A d csillapítási tényező értéke kb. 0,85 lehet bár ezt pontosan senki nem tudja és nem is tudhatja mert állandóan változásban van. A d értéke hasonlóan képződik az Alexa Toolbar működéséhez. Ugyanis a Google a d érték kialakításánál gyakran figyelembe veszi az átlagos intenetezők böngészőjének könyvjelzőit is. Ezekből is lehet ugyanis értékes adatokat és konzekvenciákat levonni amely csiszolhatja a PageRank -et. A különbség csupán az a Google és az Alexa között, hogy a Google népszerűbb így az adatokat tágabb formában tudja analizálni és természetesen a d érték kialakításánál nemcsak ezt veszi figyelembe hanem számos más tényezőt is!

Már a legegyszerűbb példában is láthattuk, hogy az óhajtott PageRank megszerzése egy weboldal számára annál nehezebb minél több egyéb weboldallal kell szembenéznie. A " Google Dance " témában már esett szó arról, hogy a Google keresőgép adatközpontokkal, adatcenterekkel rendelkezik amelyek segítenek a gigantikus adatbázisának kezelésében, szervezésében. Ezekhez az adatközpontokhoz más - más adatbázisok menedzsmelése tartozik. Az adatközpontok tehát eltérő nagyságrendű adatbázisokkal foglalkoznak. Ahhoz az adatközponthoz tartozó adatbázis amelyhez a Google.hu is tartozik nyilvánvalóan sokkal kisebb lesz mint amihez a Google.com tartozik. Egy magyar nyelvű weboldalnak lévén kevesebb számú más weboldallal kell szembenéznie sokkal nagyobb lesz az esélye a kívánt PageRank érték elérésére. Ez persze nem jelenti azt, hogy angol nyelvű weboldalak esetén a Google.com keresőgépben ne lehetne előrejutni csupán azt jelzi, hogy sokkal több energiabefektetéssel és idővel fog járni a kívánt cél elérése.

Remélhetőleg ez a cikk hozzásegítette a Kedves Olvasót ahhoz, hogy belássa akár egy 0/10 -es weboldal is amely a Google skálán mozog adhat át értékes egységeket weboldalunk számára sok lúd disznót győz alapon! Ez csupán azt jelenti, hogy ha ilyen bejövő link jön akkor ez van ártani nem árt. Természetesen a stratégiánkat azért igyekezzünk minőségibb bejövő linkekre építeni. A Google ugyanis a PageRank meghatározásakor és a bizalmi faktor kialakításakor azt is figyelembe veszi, hogy milyen PageRank értékű weboldalak mutatnak weboldalunk felé.

Professzionális keresőoptimalizálás - keresőmarketing szolgáltatás: 06(30) 491-5937

2009. június 26., péntek

Optimalizálás Blogger blogon

Add a kezdõlapodhoz!
A " Blogolás a web marketing egy trükkös eszköze " témában olvashattak már a blog fogalmáról és annak web marketing tevékenységekre gyakorolt pozitív hatásairól. Jelen cikk egy hasznos ötletet szeretne adni ahhoz, hogy az Ön blogja még optimalizáltabb lehessen. Tény, hogy a blogmotorokat már eleve úgy készítik el, hogy azok a lehető legoptimalizáltabbak legyenek, de a hatásokat azért lehet egy - két trükkel fokozni. Ilyen trükk például a blogtémák, post -ok linkszövegének optimalizálása is az anchor text kialakításával. A cikk a segítséget a Google Blogger beállításaihoz adja.

Az anchor text nagyon fontos a SEO szempontjából. Ezt hívjuk buborékszövegnek is. Amikor egy linkre rávisszük az egérkurzort de még nem kattintottunk rá akkor szokott előbukkanni az anchor text feltéve ha jól van optimalizálva a linkelés. Amikor blogunkon létrehozunk egy témát annak címével együtt és publikáljuk azt akkor létrejön a post egy deeplink - mély link formájában. Amíg a WordPress lehetőséget ad ezen linkek optimalizálására addig a Google Blogger nem ad lehetőséget rá s arra kényszeríti a leleményes blogolót, hogy elkezdje szerkeszteni a template -et. Ez nem egy kényelmes megoldás de az optimalizáltabb állapotért a nagyobb weboldal látogatottság és a siker reményében érdemes minden áldozatot meghozni. Több okból is érdemes élni az anchor text beállításokkal a témacímek esetén. Sokan szeretik weboldaluk tartalmának színvonalát emelni azzal, hogy további értékes tartalmat szereznek RSS segítségével. Lehet épp az Ön blogjának tartalma lesz releváns egy webmester weboldalával aki szívesen megjelenítené témáit. Az RSS megjelenítésére számtalan lehetőség és módszer kínálkozik. Vannak akik a témacímet és a tartalomból is egy - két sort megjelenítenek. Azonban szép számmal akadnak olyanok akik az RSS anyagok beágyazásakor csupán a témacímet jelenítik meg. Ebben az esetben az anchor text -ben elhelyezett plussz információ a tartalomról megnövelheti az esélyét, hogy meg is látogassák oldalunkat.

A szóban forgó template -et elérhetjük ha rákattintunk az "Elrendezés" fülre majd a "HTML-kód szerkesztése" menüpontra. "A sablon biztonsági mentése és visszaállítása" résznél mielőtt bármit is csinálnánk a template tartalmával a "Teljes sablon letöltése" link segítségével készítsünk egy biztonsági másolatot! Ennek segítségével bebiztosíthatjuk magunkat, hogy bármilyen bajt is csinálunk nagyon egyszerűen vissza lesz állítható minden az eredeti gyári sablon szerint.

Keressük meg blogunk template kódjában az alábbi részt: <b:if cond='data:post.link'> e körül fog forogni ugyanis minden. Ez egy feltételes elágazás amely segítségével számos dolgot eltudunk magyarázni a bloggernek, hogy az adott oldalunkkal épp mit is tegyen. Gondoskodjunk arról, hogy a "Vezérlő sablonok kinyitása" jelölőnégyzet be legyen jelölve s akkor biztos meg találjuk ezt a kódrészletet akármilyen template is szolgálja ki blogunkat.
Blogger optimalizálás - template szerkesztés

A <b:if cound='data:post.url == "DEEP LINK"'> rész adja meg, hogy pontosan melyik blogtémánkra is legyen érvényes a beállítás. Nagyítsunk rá a fenti képre és sokkal kényelmesebben szemügyre vehetjük a példát. Látható, hogy a feltételes elágazás segítségével el lehetett magyarázni a blogger számára, hogy milyen title -t azaz anchor text -et alkalmazzon http://www.seo--guru.com/2009/06/online-marketing-forum-marketingoazis.html (deeplink - mély link) azaz az " Online Marketing Fórum - MarketingÓázis " téma esetén. <b:else/> hatására választhatjuk szét ezeket az elágazásokat és segítségével minden egyes blogtémánkra betudjuk állítani a teljesen egyedi anchor text -et. A lezáró </b:if> tag -ekre nagyon oda kell figyelnünk. Ha megsértjük az XML szabályait akkor a Google Blogger nem fogja tudni aktiválni számunkra a változtatásokat. Minden egyes aloldalunkra, blogtémánkra be kell, hogy állítsuk a fenti módszer alapján az egyedi tartalmával releváns title -t. Az eredeti gyári sablon csupán arról gondoskodik, hogy mindegyik blogtéma címe linkelhető legyen. Anchor text -et nem állít be a blogtémák címének linkszövegéhez.

A művelet sikeres elvégzése esetén a jövőben mindig amikor egy újabb blogtémát hozunk létre ezeket a beállításokat meg kell ejteni máskülönben azt fogjuk tapasztalni, hogy blogtémánk címe nemhogy anchor text -el nem fog rendelkezni de még kattintható sem lesz! Ez pedig végzetes hiba mert azok a weboldalak amelyek RSS segítségével jelenítik meg blogtémáinkat használhatatlanok lesznek. Igyekezzünk tehát nem elfelejteni az újabb és újabb létrejött post -ok esetén ezeket a beállításokat véghez vinni.

A " Google Webmaster Center " témában esett szó arról, hogy a Google Blogger másik nagy hiányossága az, hogy kényelmes felületen keresztül nem lehet beállítani az egyes blogtémákra (deeplinkek - mély linkek) vonatkozó egyedi meta tag beállításokat. Itt leginkább a keywords és description részekre kell gondolni amelyek befolyásolhatják azt a folyamatot, hogy kedvenc keresőgépünk miként is "értelmezze" weboldalunkat.

Template szerkesztés - blogger optimalizálása
Kattintsunk a fenti képre is, hogy nagyobb méretben megtekinthessük. Ebben az esetben is jól látszik, hogy a <b:if cound lesz a megoldás kulcsa. Ezeket az értékeket mivel meta tag -ekről van szó a <head></head> kódrész közé kell elhelyezni. A folyamat hasonló mint a fentiekben ismertett anchor text beállítása az egyes témákra. Ebben az esetben is minden egyes blogtémánknak (deeplink - mély link) külön - külön meg kell határozni a kulcsszó és leírás meta tag -eket teljesen egyedien. A Google Blogger alapértelmezetten eme beállítás nélkül minden egyes blogtémánkhoz ugyanazokat a meta tag -eket fogja alkalmazni mint amelyeket a saját generátorával állít elő. Ez pedig nem valami jó SEO szempontból, pontosabban nem elég jó! A mély linkek nagyon fontosak és az egyik legjobb esély egy szolgáltatás értékesítésére mert a leendő ügyfél pontosan arra az oldalra fog landolni ami iránt érdeklődött. Ezért nyom többet a latba mint a főoldal! Esélyt kell hát adnunk az embereknek, hogy a keresőgépeken keresztül landolhassanak aloldalainkra is. Egészítsük hát ki a keywords részt a blogtémánkkal releváns fontos, értékes kulcsszavakkal. Nem biztos benne, hogy milyen kulcsszavak lennének igazán hasznosak marketing szempontból? Érdemes lehet beleolvasnia a " Kulcsszó, de melyik? " témába! Amikor létrehozunk egy újabb blogtémát ne felejtsük el ezeket az egyedi beállításokat sem elvégezni.

Ahogy a SEO Guru blogján levő összes téma és tanács tesztelve van így ez a téma is le lett tesztelve a gyakorlatban. A több száz weboldalon túl amelyek szerkesztésével a SEO Guru -nak már dolga volt, a saját blogján is kipróbált mindent. Valójában a példákhoz mellékelt képek innen lettek generálva. Eredmény? Az eddig megszokott látogatottságot megnövelte. Eddig 80 százalék volt a keresőgépekből érkező látogatási arány. Ez megnőtt 90 százalékra ami nagyon jó eredménynek számít. Érdekes statisztikai adat, hogy a visszafordulások arányán is kb. ugyanilyen mértékben változtatott. A visszafordulási arány eddig 30 százalék volt s most lecsökkent 20 százalékra. Szeretné tudni mi is a visszafordulás? Érdeklődik a webanalitika iránt de még sosem foglalkozott vele? Tekintse meg a " Láthatóságunk mérése és elemzése " témát. Remélhetőleg Ön is hasonló sikereket fog elérni a fentiekben vázolt ötletekkel kapcsolatban.

Az optimalizálási témával releváns még a " A Google minden szöveges információt feldolgoz " is amelyet a Kedves Olvasónak szintén érdemes elolvasnia.

Professzionális keresőoptimalizálás - keresőmarketing szolgáltatás: 06(30) 491-5937

2009. június 24., szerda

Online Marketing Fórum - MarketingÓázis

Add a kezdõlapodhoz!
Marketing Óázis
Magyarországon rendszerint nagy hiány van a minőségi fórumokból ezért a SEO Guru szeretné ismertetni Kedves Olvasóival ezt a jól szervezett szakmai fórumot amit a téma címe is takar. A fórum természetesen a marketing témák köré épül. Tagjai fiatalokból tevődtek össze de ellentétben sok más fórummal mindenki figyel mindenkire és kulturált formában hangzanak el az érvek és ellenérvek az egyes témákkal kapcsolatosan. Nem korlátozódik kimondottan web marketing témákra inkább az egész marketinget igyekszik körbeölelni. A valamit valamiért elv a fórumon teljes mértékben érvényesül. Az adminisztrátorok nem kicsinyesek és nem szenvednek semmilyen paranoid tünetekben amely tucatbetegség teszi egyébként tönkre a magyarországi összes jól felhasználható fórumot. A fórum külsőre olyan mint a többi. Pontosan ugyanazokat a dolgokat tudjuk beállítani rajta mint amik a már megszokott sztenderdnek megfelelnek. Elkészíthetjük bemutatkozó anyagunkat, és a hozzászólásainknál élhetünk az aláírás lehetőségével is amely 1 - 2 max. 3 link erejéig mindenkinek enged elhelyezni egy - egy weboldalt tetszőleges szöveggel optimalizálva. Az adminisztrátorokról messziről látszik, hogy hobbijuk, foglalkozásuk a marketing. Pontosan tudják, hogy az értékes hozzászólásokat becsülni és támogatni kell és céljuk a szakmailag korrekt tartalomfejlesztés.

A fórum igazából (jelenleg) két nagy főfejezetből áll amely köré csoportosulnak a témák: Online vállalkozás és Online Marketing. A legérdekesebb témákról itt van szó. A kereskedelemtől, jogi és adó kérdésekig a termékvéleményezésen át pl. a domain nevek márkásíthatóságáig itt mindenről esik szó. A keresőoptimalizálás, online hirdetés, internetes pénzkeresés témakörök mind mind megtalálhatók a fórumon. Elmondható, hogy van élet a fórumon. Persze nagyobb angol nyelvű nemzetközi szakmai fórumokkal nem veheti fel a versenyt és 5 perc múlva biztos nem fogunk választ kapni kérdésünkre de egy nap érdemes többször is felkeresni a szóban forgó fórumot mert nagyon nagy esély van rá, hogy egy másik tag már reagált is mondandónkra. A "Honlap kritika és elemzés" téma lehetőségével élni nagyon ajánlatos dolog. Elkészült weboldaláról más fórumtagok véleményt alkothatnak és megoszthatják Önnel szakmai nézeteiket. Mivel több szem többet lát mint egy és több oldalról képes ugyanazt a témát megközelíteni így biztosra vehető a siker, hogy egy lecsiszolt tökéletes weboldalt állíthat be az üzleti élet forgatagába.

A fórum érdekessége, hogy valóban az internetezőké. Szavazások és belső körlevelek kiküldése segítségével döntik el az adminisztrátorok, hogy milyen újításokat vigyenek véghez. A fórum jelmondata: "a siker forrása" is egy közös döntés eredménye lett. Valamikor 2008 környékén kelt életre s azóta is terjed a felhasználók között a fórum létezése a gerillamarketing módszerével. A "Javaslatok, észrevételek" téma rendszeres olvasgatása és a hozzászólás nagyon ajánlatos mert minden fórum legjobb motorja a jó ötletek. Csatlakozzon Ön is és legyen részese ennek a fórumnak nap mint nap. Ez lehet cége hajtóereje is! Marketing tippek, praktikák, trükkök itt aztán mindent megtalálhat. Hiányol valamit? Dobja fel Ön a témát elsőként és ajándékozza meg a fórumot értékes tartalommal. Mielőtt témát javasol ajánlatos a fórum keresőjét alkalmazni. Elképzelhető ugyanis, hogy az Ön által felhozni kívánt téma már létezik és esetleg lerágott csont de a sok téma között megbújt. A fórum megtekintéséhez kattintson ide: Online Marketing Fórum. A fórum használata során tegyünk eleget az általános online etikettnek. Ne tegyünk semmi olyat a fórumon amit nem szeretnénk, hogy a mi weboldalunkon is tegyenek.

Záró megjegyzés: igaz a marketing fórumok érdekesek és esetenként nagyon jó ötleteket adhatnak. Azonban a SEO Guru nem feltétlen mindig és mindennel ért egyet. A Kedves Olvasónak el kell fogadnia a tényt, hogy a SEO Guru kizárólag csak a közvetlen saját tanácsadásáért vállalja a felelősséget.

Professzionális keresőoptimalizálás - keresőmarketing szolgáltatás: 06(30) 491-5937

2009. június 23., kedd

Telefonmarketing a legális SPAM

Add a kezdõlapodhoz!
Nem tudom a Kedves Olvasó, hogy van vele de létezik egy olyan marketingeszköz amelyen keresztül úton út félen képesek zaklatni az embereket. Sorra jönnek létre az olyan cégek amelyek Call Center szolgáltatásokat kínálnak leginkább multinacionális cégeknek. Call Center szolgáltatásokon keresztül gyakorlatilag korlátlan bejövő és kimenő hívásokat lehet lebonyolítani. A bejövő hívásokkal nincs is semmi gond! A legtöbb cég a telefonos ügyfélszolgálatát egy jól szervezett Call Centeren keresztül tartja fent az ügyfelei számára. Ez egy hasznos dolog mert ebben az esetben az ügyfélnek van szüksége valamire és már ez visszaigazolja az egész értelmét. Ennek a fordítottja viszont nemcsak, hogy értelmetlen de az emberek számár még idegesítő is. Önnel megesett már, hogy rendszeresen kapott hívásokat vezetékes vagy mobiltelefonjára aztán a végén kisült, hogy csupán valamilyen terméket szerettek volna elpasszolni? Egyre több ilyen hívásokat kap a civil szféra is. Az olyan cégek viszont amelyek valamilyen szolgáltatást nyújtanak és Internetes megjelenésük is van (ma már melyik cégnek nincs weboldala?) számtalanszor kapnak hívásokat vagy épp egy biztosítótól vagy közvéleménykutatótól. Utóbbi még csak hagyján de az előbbi igencsak irritáló. A statisztikák alapján kiderült, hogy bizony ezek a könyörtelenül zaklató biztosító cégek az esetek nagy részében az Internetről szedik össze a telefonszámokat (vagy pedig megvásárolják az adatbázist egy ilyen adatgyűjtésekkel foglalkozó cégtől) aminek következtében a legnagyobb esély azoknak van az ilyen jellegű hívások fogadására akik telefonszámukkal valamilyen formában az Interneten megtalálhatók. Az ilyen hívásokat rendszerint a kis és középvállalkozások kapják. Ezeket a dolgokat semmilyen jogorvoslat vagy törvény nem szabályozza. Pedig az esetek többségében az ilyen hívásokat a megkeresettek keserű szájízzel fogadják s egy cég esetén pl. még ha csak pár perces kiesést is de kiesést és ezzel anyagi veszteséget okoznak. Azért fogadják keserű szájízzel mert értelemszerűen az égvilágon nincs is szükségük arra a szolgáltatásra amit épp rájuk szeretnének tukmálni. Teljesen logikus, hogy ha csakúgy találomra felhívunk valakit akkor lövésünk sem lehet, hogy az valóban érdekelt lesz -e szolgáltatásunkban vagy sem. Különösen Magyarországra igaz, hogy keresőbarát ország. A Google Inc. hazánkban 90 százalékos sikerességgel viszi a projektjeit. Ez is egy érdekes mutatószám. Bebizonyítja, hogy Magyarországon az emberek ha igénybe szeretnének venni egy szolgáltatást akkor nem a zaklatást kérik hanem a lehetőséget, hogy ők maguk kereshessék meg a céget kérésükkel. A keresőoptimalizálás és keresőmarketing eszközök alkalmazása pontosan egy olyan célt valósítanak meg, hogy szolgáltatásunkat találják meg azok akiknek valóban szükségük van rá. Ez így a legjobb, hiszen 80 százalékos valószínűséggel értékesíteni fogjuk szolgáltatásunkat. Szinte biztos, hogy a multinacionális cégek nem vesznek el az ilyen részletek tanulmányozásába. A nagy számok törvényei szerint cselekszenek. Úgy gondolják, hogyha nagyon sok a kimenő hívás akkor csak összejön annyi sikeres szolgáltatásértékesítés amely fedezi a velejáró költségeket. Az olyan tényezőkkel sajnos már nem foglalkoznak, hogy a sok sikertelen hívásokkal hány embert is zaklatnak és a kis - középvállalkozásoknak milyen anyagi veszteségeket okoznak az alkalmazottaik munkaidőből való kizökkentéseikkel. A telefonmarketing is egy olyasvalami amivel kapcsolatosan az Európai Unió nem egységes. Németországban pl. már büntetik a telefonos zaklatásnak minősülő telefonmarketinget. Ezzel szemben Magyarországon sajnálatos módon ez a műfaj a fénykorát éli.

Igaz nemcsak a biztosítók élnek ezzel a zaklató lehetőséggel. Nem szeretnénk megnevezni a céget de létezik egy olyan kozmetikai cikkekkel foglalkozó cég is amely szintén a telefonmarketing nem éppen barátságos lehetőségeivel él. Mindenfélét ígérget mindazoknak akiket felhív. Jöjjön el erre és erre a termékbemutatóra ekkor és akkor és biztosítunk egy nagyon értékes ajándékot . . . Az esetek többségében 5 - 10 ezer forint értékű ajándékokról mesélnek a hiszékeny embereknek. Aztán mindazoknak akik elmennek a termékbemutatóra legalább 2 órás unalmas papolást számtalan termékről ami szinte biztos épp a kedves "ügyfelet" nem is érdekli végig kell hallgatniuk. Majd a sok szenvedések után amikor mindenki eldöntötte, hogy hmmm hát 300,000 forint összeget momentán nincs kedvük kiadni semmilyen termékre és távozáskor kérnék a telefonon beígért 5 - 10 ezer forintos ajándékot a telefonmarketing szolgáltatást aktívan igénybevevő cég közli, hogy sajnos az összes ilyen kozmetikai csomag már az előző előadások során kiadásra került de nagyon szívesen adnak egy 100 forint értékű minőségi uborkahámozót.

Az ilyen cégek azoknak lopják csak igazán az idejüket akik bedőlnek és élnek az invitálás lehetőségével. Valahol erről is a magyar politikai szféra tehet és persze részben az Európai Unió szabályozási törvényei is amelyek nem írják elő egységesen a büntetőjogi felelősséget azon cégekre nézve amelyek a telefonmarketing felhasználásával zaklatják rendszeresen az embereket. Mondjuk tény, hogy az üzleti élet más szegmenseiben sem igazán egységes az EU (ha így lenne akkor nyilván a mobil percdíjak is mindenhol EU -n belül egységesek lennének). Sokszor említésre került már, hogy a multinacionális cégek azért nem érdekeltek a költséghatékony reklámozási formákban mert rendszerint a külső marketing lehetőségeivel élnek. Ebben az esetben egy bizonyos valószínűséget vásárolnak meg amit a nagy számok törvénye biztosít. A telefonmarketing törvényszerű kiiktatásával vagy pedig korlátozásával, hogy csak azon ügyfeleket lehessen felhívni akik külön kérték nagy mértékben megnövekedne a multinacionális cégek érdeklődése is az olyan költséghatékonyság iránt mint amilyen a keresőoptimalizálás és keresőmarketing is.

Professzionális keresőoptimalizálás - keresőmarketing szolgáltatás: 06(30) 491-5937

2009. június 22., hétfő

A Google minden szöveges információt feldolgoz

Add a kezdõlapodhoz!
Nap mint nap kaphatunk olyan híreket, hogy a világ egyik legdominánsabb keresőgépe egyre ügyesebb lesz és saját üzleti érdekében egyre többet és többet képes feldolgozni a rendelkezésre álló weboldalakból azaz egyre több értékes adatot képes azokból kinyerni. Az ilyen technikai fejlődéseknek köszönhető, hogy pl. a Google már képes a .pdf és a .doc fájlokat is feldolgozni, s ha egy felhasználó valamire rákeres és az annak releváns tartalmát egy weboldal .pdf vagy .doc fájlra mutató deeplink - mély linkjéban találja meg akkor ezeket fogja eredményként a felhasználónak felkínálni. Az, hogy szinte már mindent feldolgoz a legleményesebb embereket arra készteti, hogy olyan lehetőségek után kutassanak amelyek keresőoptimalizálás szempontjából is hasznosíthatóak. Egy sor kísérletezés eredményeképpen bizonyítást nyert, hogy a Google keresőgép képes feldolgozni még a HTML leírónyelv megjegyzési részét is. Köztudott, hogy HTML sorok közé megjegyzéseket is tehetünk. Ezek a megjegyzések nem fognak a weboldalunkon látszódni a weboldal kinézetét és működését semmilyen szinten nem fogják befolyásolni. Pusztán arra alkalmasak, hogy áttekinthetőbbé tegyük a weboldal forráskódját. HTML oldalunk egy - egy fontosabb részét esetleg JavaScript -en keresztüli funkcióit megjegyzésekkel láthatjuk el amely a jövőre nézve nagy segítség lehet hiszen pontosan tisztában leszünk azzal, hogy a fontosabb kódrészletek milyen funkciókat, feladatokat látnak el. Egy HTML fájlban a következőképpen helyezhetünk el egy megjegyzést:

< !-- Ez a kód részlet XY dolgokat hajt végre -->
Igen ám de, ahogy a fentiekben is olvasható a Google szinte már minden szövegben képes kutatni. Ennek köszönhetően ezt sem fogja figyelmen kívül hagyni. Az persze kérdéses, hogy milyen súlyozással veszi figyelembe. Valószínűleg ezt senki sem tudja. Ezzel kapcsolatosan csak találgatni lehet. A lényeg viszont az, hogy valamilyen szinten csak figyelembe veszi tehát okos dolgokra még a fentieken tárgyalt megjegyzéseken túl felhasználható. Az már említésre került, hogy a szófejtés a Google számára nagy problémákat okoz. Ennek köszönhetően különbséget tesz egy helyesen leírt szó és egy helytelenül leírt szó között. Amennyiben a Kedves Olvasó a Google keresőbe begépeli a keresöoptimalizálás kulcsszót akkor is találatokat fog kapni de teljesen más rangsorban, összetételben mintha a keresőoptimalizálás kulcsszót ütné be. A magyar nyelv nem könnyű és a helyesírás gyakorlását nem könnyíti meg a sok ékezet használata. Anyanyelvünk viszont ilyen tehát ezt kell szeretni s az üzleti életben pedig el kell fogadni azt a tényt, hogy lesznek olyanok akik lehet véletlen elgépelnek egy - egy szót, nem vesznek figyelembe egy - egy ékezetet vagy helytelenül írják azokat. S itt most azokról az emberekről beszélünk akik a keresőgépeket használják a tartalmak felkutatására. Ezekről az ügyfelekről sem célszerű lemondani. Weboldalunkat persze igyekezzünk a helyesírásnak megfelelően létrehozni de a weboldalon amúgy sem látható részekben alkalmazhatjuk direk a helyesírásnak nem megfelelő releváns kulcsszavainkat. Ennek segítségével esély kínálkozik rá, hogy azok is rábukkanhassanak weboldalunkra akik a helyesírásnak nem megfelelően írtak be a keresőgépbe egy magyar szót. Természetesen további más kulcsszavainkat is erősíthetjük ennek a felhasználásával. Csakúgy ahogy az összes többi lehetőséggel kapcsolatban is itt se vigyük túlzásba a szövegek, kulcsszavak elhelyezését mert az gyanút kelthet a keresőgépekben. Releváns kulcsszavainkat okosan, törvényesen elhelyezhetjük ezen HTML megjegyzés által úgyis, hogy ténylegesen a szükséges kulcsszavak felhasználásával HTML oldalunk egyik fontos kódrészletének működését írjuk le. Ebbe belekötni ugyanis nem lehet ;)

Professzionális keresőoptimalizálás - keresőmarketing szolgáltatás: 06(30) 491-5937

2009. június 20., szombat

Kik beszélnek szolgáltatásunkról az Interneten?

Add a kezdõlapodhoz!
Legyen szó egy cég által üzemeltetett weboldalról, vagy egy magánszemély által készített hobbioldalról szinte mindenki szeretné tudni, hogy mikor, hol és pontosan miről is beszélgetnek szolgáltatásáról, személyéről kapcsolatosan az Interneten. Az ilyen adatokból ugyanis értékes visszajelzéseket nyerhetünk amelyek segítségével még hatékonyabbá tehetjük web marketing hátterünket. Az ilyen kutatásokhoz ad nagy segítséget a Google Alerts szolgáltatás. A Google ezen szolgáltatásán keresztül a következő médiákat figyeli rendszeresen: hírek (news), blogok (blogs), web, videó, groups (csoportok) illetve comprehensive (az összes média egyszerre történő figyelése). Csupán meg kell adnunk, hogy milyen kifejezést szeretnénk figyeltetni és tudatni kell a Google rendszerével, hogy milyen gyakorisággal szeretnénk az értesítéseket megkapni. S természetesen ami a legfontosabb meg kell adnunk azt az E-mail címet amire a Google árulkodhat. Amennyiben cégünk weboldalának elnevezése teljesen egyedi akkor érdemes lehet ezt a nevet megadni és erre a kifejezésre kérni a figyelést. Az összes média nagyon érdekes és fontos lehet ezért a comprehensive opcióval ajánlatos élni. Észrevehető lesz ennek a szolgáltatásnak a hasznossága mert képet fogunk kapni róla, hogy cégünkről milyen berkekben beszélgettek és hogy milyen szövegkörnyezetben történtek a megemlítések. Lehet pl. a közvélemény negatív hozzáállását fogjuk látni és indoklásaik sorát hogy miért is rossz a szolgáltatásunk. Ebben az esetben lehetőségünk lesz rá, hogy változtassunk szolgáltatásainkon. Az is elképzelhető, hogy a vélemények pozitívak lesznek de valamelyik médián keresztül épp arról fecsegnek, hogy milyen jó is lenne ha cégünk ezt és ezt a szolgáltatást is tudná biztosítani. Saját nevünk detektálására is kiválóan alkalmas. Tegyük fel, hogy egy nagyobb céggel rendelkezünk ahol sok alkalmazott van és szintén sok vezető személyiség esetleg sajtóreferens és így tovább. A Google eme Júdás módszerével ezen személyekről is információkat nyerhetünk és megtudhatjuk a felhasználói közösség által kialakított véleményeket velük kapcsolatosan. Ez nagyon fontos mert az alkalmazottak viselkedésének felhasználói igényekhez való igazítása minden cég egyik legjobb hajtóereje. Ezeket az adatokat elemezvén eltudunk beszélgetni a felelős beosztásban levő alkalmazottainkkal, hogy a siker érdekében mit és hogyan kellene változtatni.

Mire jó még ez az értékes szolgáltatás? Feltérképezhetjük vele azokat a közegeket pl. fórumok ahol intenzív érdeklődés folyik szolgáltatásunkkal kapcsolatosan. Kétségtelen, hogy a sok kérdésre a leghitelesebb választ cégünk valamely alkalmazottja adhatná meg az érdeklődők számára. Ilyenkor érdemes felvenni a kapcsolatot a fórum adminisztrátoraival és elmondani nekik az álláspontunkat, hogy úgy érezzük sokan érdeklődnek ezen és ezen szolgáltatásunk iránt és jó ötletnek tartanánk ha cégünk egyik alkalmazottja is taggá válhatna a fórumon hiszen a leghitelesebben a felmerülő kérdésekre Ő tudná megadni a választ. Ez a fórumnak is mindig jó hiszen értékes, hiteles tartalmakat generálna cégünk a számára és csak tovább fokozná a felhasználói érdeklődéseket amely szintén jó cégünknek is lévén a mi szolgáltatásaink, termékeink körül fog forogni a téma. Mielőtt bármit is lépnénk a konzultáció a fórum adminisztrátoraival nagyon fontos mert így elkerülhetjük azt a balesetet, hogy spam -előnek nézzék alkalmazottunkat. A Google Alerts segítségével tehát olyan internetes közegekben tudunk további említéseket tenni szolgáltatásunkról ahol valóban szükség és érdeklődés van rá.

Érdekes, hogy multinacionális cégek milliókat képesek elkölteni egy - egy közvéleménykutatásra. Sőt manapság már külön cégek szakosodtak erre a szolgáltatásra, hogy közvéleménykutatásokat végeznek. Az ilyen cégek akik ezt a munkát elvállalják olyan módszerekkel édesgetik magukhoz az embereket, hogy időközönként töltsd ki ezt és ezt az űrlapot amelyen bizonyos szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdéseket teszünk fel és ha elég pontot gyűjtöttél az űrlapok töltögetéseivel akkor pénzre vagy vásárlási utalványra válthatod. Ilyen cég pl. Magyarországon a GFK.HU is. S mivel ezek a cégek nem csalók így nem is csoda ha egyre több és több ember foglalkozik szabadidejében ilyen űrlapok töltögetésével hiszen minden pénz jól jön. A rendszer működőképes mert a közvéleménykutató cégek megkapják a maguk nem is csekély bevételeit a multinacionális cégektől így logikus, hogy azokból a bevételekből tudják a kifizetéseket biztosítani a munkában résztvevő embereknek. A bevételeikhez képest amit az emberek kapnak az alamizsna de már sok üzleti modell bizonyította, hogy a legjobb befektetés maga az ember. A multinacionális cégeknek azért van szükségük ezekre a közreműködésekre mert képet szeretnének kapni a felhasználói igényekről. Pedig ezt az Internet is megmondhatná számukra teljesen ingyen ugyanis ez kifejezetten egy olyan platform ahol az emberek szeretik elmesélni egymásnak egy - egy szolgáltatással kapcsolatos véleményüket legyen az akár pozitív vagy negatív. A szakma erre mondja azt, hogy ők ilyenkor egy nagyobb keresztmetszetű véleményhalmazt vásárolnak meg és ezért éri meg nekik a befektetés. Ugyanakkor a kis és középvállalkozói rétegek számára a weboldalukkal kapcsolatos vélemények felkutatására a cikkben ismertetett Google Júdás eszköze egy kiváló lehetőséget nyújt.

Professzionális keresőoptimalizálás - keresőmarketing szolgáltatás: 06(30) 491-5937

2009. június 18., csütörtök

Megéri az ékezetes domain vásárlása?

Add a kezdõlapodhoz!
Már egy ideje egyre többen beszélgetnek az ékezetes domain lehetőségekről. Természetesen a domain és webtárhely cégek mind javasolják az ékezetes domain lehetőségek kihasználását. Belőlük persze nem érdemes kiindulni mert nekik anyagi érdekük fűződik egy - egy ilyen döntéshez. Nem egy SEO fórumon tárgyaltak már arról is, hogy jogilag mennyire törvényes az ékezetes domain nevek megvásárlása. A közvélemény azt mondja, hogy nem korrekt egy befutott szolgáltatás weboldalát azzal meggyalázni ha engedélyezzük az online konkurencia számára ugyanannak a domain névnek a létrehozását annyi különbséggel, hogy az ékezetes. A SEO Guru nem ért a jogi témákhoz így pusztán a saját nézetét tudja megosztani a Kedves Olvasóval. Az üzleti élet kegyetlensége pont abban mutatkozik meg, hogy bárki saját szolgáltatását, ötletét úgy képes megvédeni, hogy azt védjegyezteti. Védjegyoltalom nélkül egy cég terméke sincs biztonságban! Védjegyeztetni terméket, árukat, kitalált neveket lehet. Persze a neveknél létezhetnek jogi meghatározások, hogy általános jellegű neveket nem lehet védjegyeztetni de ha valami nagyon speciális és messziről látszik, hogy mi találtuk ki akkor annak védjegyeztetésére a törvény lehetőséget biztosít. Sokan létrehoznak egy céget amelyen keresztül űznek egy nagyon hasznos szolgáltatást ugyanakkor nem fordítanak kellő figyelmet cégük nevének védjegyeztetésére. Pedig ez nagyon hasznos hiszen igazi márkát úgy lehet leginkább felépíteni ha az egy törvényes védjegy is egyben. Nemzetközi szinten a védjegyoltalom kiadásának procedúrája sokkal gyorsabb mint hazánkban. Magyarországon a Magyar Szabadalmi Hivatal képes akár hosszú éveket is ülni egy - egy védjegyoltalom kérelem benyújtásának elfogadásán. Ez azonban nem jelent semmit és nem hátráltathat egy magyar céget sem. Ugyanis ha már a kérelmet benyújtottuk akkor kapni fogunk egy lajstromszámot. Azaz már ezen idő alatt is az általunk lefoglalt név valamilyen szintű védelem alatt fog állni. Ezek után pedig a jogi kérdések már csak azon szereplők között fognak kérdésessé válni akik esetleg ugyanarra a védjegyoltalomra szintén eljárást kértek és lajstromszámot kaptak. Tegyük fel, hogy az Ön cégének van egy régi domain neve amely ékezetmentes. Amennyiben cégneve egyben egy védjegy is, úgy kizárólag csak Ön mint jogi személyiség kaphat engedélyt a domain név ékezetes változatának regisztrálására. Senki más nem! Magyarországon pl. a domain nevek regisztrálásának mindig van egy kis átmeneti ideje. Ezen idő alatt a regisztrátorok ellenőrzik a domain név bejegyzésének jogi feltételeit. Azaz ha egy védjegyet óhajtunk leregisztrálni akkor igazolásokat kérnek a kérésünk jogosságát illetően. A védjegyoltalom alatt álló domain nevek tehát előnyt és védelmet élveznek. Amióta megjelentek az ékezetes domain nevek a magyar üzleti szférában számtalan olyan példát lehetne felhozni, hogy nem egy védjegyoltalom nélküli cég nevét regisztrálta le ékezetesen a online konkurencia.

Web marketing szempontból miért éri meg a domain nevek ékezetes változatának regisztrálása? Azért éri meg mert gyakorlatilag ugyanarra a kulcsszóra elkezdhetjük a linképítést viszont ha nagyon jó a keresőmarketing hátterünk és intenzíven terjedünk akkor pl. a Google képes még azokat a forgalmakat is hozzánk irányítani amelyek az ékezetmentes kulcsszavak megadásából generálódnak, s amelyek eredetileg az ékezetmentes domain név felé mennének. Ebben az esetben lehetőség nyílik a cégnév eredeti alkalmazója piaci térnyerésének csökkentésére, ügyfelei elcsaklizásának kivitelezésére. Ez nem szép dolog, de az üzleti életben nincs pardon s a vállalkozók ha lehetőség kínálkozik rá megtesznek mindent azért, hogy ők lehessenek a sikeresebbek. Persze az igaz, hogy a nagyon régi cégek már authoritative - megbízható weboldalait nem lehetséges csakúgy elsőre lenyomni azzal, hogy létrehozunk egy ékezetes domain nevet. A domain név ékezetes változatának is bizonyítania kell és bizony nem egyszerű a megbízható weboldalakat csakúgy legyőzni. Az elmés vállalkozóknak valójában az olyan cégekkel szemben lesz gyors, látható előnyük akik eddig sem fordítottak túl nagy figyelmet az alkalmazott web marketing eszközeikre. Ön szívesen regisztrálna meglévő domain neve mellé egy ékezetes változatot is? Ha esetleg cégének weboldalát most hozná létre és ékezetes domain mellett döntene, s az érdekeltségének központjában nemcsak magyar érdeklődők hanem külföldiek is tartoznak akkor célszerű az ékezetes domain mellé a hagyományos domain nevet is regisztrálnia mert így nő igazán annak az esélye, hogy mindkét tábor megtalálja weboldalát.

Professzionális keresőoptimalizálás - keresőmarketing szolgáltatás: 06(70) 627-7779

2009. június 16., kedd

Kapcsolat - Kontakt az ügyfeleink szállítója

Add a kezdõlapodhoz!
Ez a téma arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire fontos egy weboldal esetén a "Kapcsolat" menüpont feltüntetése és alkalmazása. A felhasználók, internetezők azaz az Ön potenciális ügyfelei számára a legidegesítőbb az amikor megtalálják weboldalán a "Kapcsolat" menüpontot de mégsem tudják felvenni Önnel a kapcsolatot mert mindent találnak ott csak egy üzenetküldő űrlapot, telefonszámot vagy E-mail címet nem. Számtalan cég már belefáradt a sok kéretlen levélbe és ami hajdanán működőképes "Kapcsolat" menüpont volt a weboldalukon az mára már egy hasznavehetetlen feleslegesség. Egy cég amely ad saját magára illetve ügyfeleire az szívén viseli elérhetőségének sorsát. Tipikus eset szokott még az lenni, hogy a céges E-mail tele lesz és a levelezőrendszer visszadobja a beérkező leveleket. Ezek ugyan részleteknek látszanak de pontosan a sikeresség érdekében az ilyen részletekre oda kell figyelni. Érdemes a cégeknek weboldaluk "kapcsolat" részeit figyelemmel kísérni és pl. keresőmarketing szempontból elkülöníteni a weboldal egyéb fontos részeitől. Természetes az egy cégnek se érdeke, hogy a potenciális ügyfelek a keresőgépeken keresztül a "kapcsolat" oldalon landoljanak ugyanis ekkor elterelődik a figyelem a valóban értékes szolgáltatásról. A " DO FOLLOW blogok " témában ismertetésre került a FOLLOW és NO FOLLOW linkek fogalma. Céges weboldalunk "Kapcsolat - Kontakt" oldalára - kivéve ha az a főoldal - érdemes a NO FOLLOW beállítást alkalmazni. Ennek segítségével nem lesz annyira intezív a promóciója és az értékes PageRank is inkább weboldalunk többi hasznos aloldalán fog szétfolyni. A legtöbb cég azért választja az űrlapos megoldást mert annak segítségével olyan technikákat tud alkalmazni amelyek gátat szabnak a kéretlen leveleknek. Szem előtt kell tartani azonban üyfeleink kényelmét is. Nem biztos, hogy mindenki szereti az űrlapokat töltögetni. Sőt az eddigi tapasztalatok, webstatisztikák alapján azt lehet megállapítani, hogy ha egy űrlap túl sok menüpontból áll és annak kitöltése fárasztó, időigényes akkor azt rendszerint ott is hagyják a felhasználók. Egy cég minőségét jelzi ha képes gondoskodni a kéretlen levelek megszűréséről és kimeri rakni weboldalára E-mail címét kattintható formában. A legtöbb felhasználó számára ez a legkényelmesebb hiszen mindenkinek van egy kedvenc E-mail kliense mint amilyen pl. Microsoft Outlook Express, Eudora, stb. Rendszerint messziről minősíti a céget ha kényelmetlen vagy használhatatlan a "Kapcsolat - Kontakt" menüpontja. Ennek az a pszichológiai kisugárzása, hogy egyáltalán nem érdekeltek abban, hogy bárki is felvegye velük a kapcsolatot. Ügye az Ön céges weboldala nem ilyen és még nem veszített ilyenek miatt ügyfelet? Különösen a céges weboldalak számára nagyon fontosak a felhasználói visszajelzések. Ügyelni kell arra, hogy külön kommunikációs csatornák legyenek biztosítva mindazoknak akik véleményükkel segíteni akarják szolgáltatásuk jobbá tételét és ismét csak egy külön csatornát kell biztosítani a potenciális ügyfelekkel való kapcsolattartásra. A legtisztább ha ezek a beérkezett levelek külön E-mail címekre érkezhetnek. A SEO Guru érdekességként jegyzi meg, hogy már cégek számára is létezik a kéretlen levelek megszűrésének egy nagyon egyszerű és ingyenes módja. A Google levelezőrendszere a Gmail már lehetőséget ad arra, hogy céges E-mail címeinkre érkező leveleket a regisztrált Google E-mail -ünkre továbbítsuk. Amely persze szintén lehetőséget ad, hogy a leveleket megjelenítsünk bármelyik kedvenc E-mail kliensünk segítségével. Ez a módszer okos választás mert többé nem lesznek gondjaink a kéretlen levelekkel. Igaz néha nem árt ellenőrízni a Gmail spam könyvtárát mert ezer levélből egyszer előfordulhat olyan extrém eset, hogy valamit kéretlen levélnek nézett ami a mi megítélésünk szerint nem lenne az. Ilyenkor csupán a "Nem SPAM" gombra rá kell kattintani, s innentől kezdve többé nem fogja a kéretlen levelek kategóriájába besorolni. Már az E-mail címek száma sincs limitálva. Akár nagyobb cégek is amelyek weboldalukon több száz E-mail címet használnak azok is átirányíthatják leveleiket a megfelelő Gmail E-mail -ekre. Legyen az Ön cége is korrekt a kapcsolattartás területén!

Professzionális keresőoptimalizálás - keresőmarketing szolgáltatás: 06(30) 491-5937

2009. június 15., hétfő

Hogyan juthat előrébb weboldalunk természetes úton a Google keresőgépben?

Add a kezdõlapodhoz!
SEO berkekben arról már sok témát lehet olvasni, hogy egy weboldal az adott kulcsszóra előrébb kerülhet minél nagyobb annak PageRank értéke. Ezért megy hát a harc s valahol a SEO szakmának pontosan az a lényege, hogy a weboldal számára fontos, releváns és a felhasználók által sokat keresett kulcsszavakra előrébb vigye az adott weboldalt. Természetesen a SEO legális eszközöket alkalmaz de ettől még mesterséges manipulációnak és a keresőgépekben lezajló események közbeavatkozójának számít. A Google is felismerte ezt ezért arra törekedett, hogy legyen a weboldalaknak egy tiszta, manipulációktól mentes előrejutási lehetősége is. A SEO Guru sok különböző saját fejlesztésű weboldallal is foglalkozott már illetve azok web marketing hátterével. A tapasztalatok alapján egy megfigyelt jelenség (ez már 1 - 2 éve így van), hogy egy adott kulcsszó köré tömörült forgalom befolyásholhatja a weboldal szóban forgó kulcsszóra való előrejutását anélkül, hogy növelnénk a bejövő linkjeink számát. Természetesen az első lépések között a keresőoptimalizálás után fontos, hogy szerezzünk bejövő linkeket egy kultúrált keresőmarketing eljárás eredményeként, de egy minőségi oldal esetén amely érdekes tartalommal bír nem biztos, hogy a jövőre nézve az a legjobb stratégia ha minél több linket szerez a webmestere. Lehet, sőt a SEO Guru az eddigi tapasztalatai alapján elmondhatja, hogy szinte biztos van az előrejutásnak egy természetes útja is amelyet a felhasználói visszajelzések taposnak ki!

Mivel jelezheti a legjobban egy felhasználó a Google számára, hogy neki az a weboldal bizony tetszik amit az adatbázisában talált? Nem mással mint azzal, hogy meglátogatja a weboldalt és ott elidőz annak érdekes tartalma miatt. Azaz nem fordul rögtön vissza ezzel csak tovább növelvén a webstatisztikákban elfoglalt visszafordulások arányát! Arra a válasz pedig, hogy ezt a Google miként sorolja be maga a kulcsszó adja meg. A Google egy kulcsszavas keresőgép így a felhasználók egy weboldalra valamilyen kulcsszó, vagy kulcsszavak begépelésének hatására juthatnak el. Azaz egy adott kulcsszó körül minél nagyobb forgalom (tehát felhasználói látogatás alakul ki) bizonyos idővel annál előrébb kerülhet a találati rangsorban a weboldal. Ezzel a Google egy olyan lehetőséget alakított ki amely mesterséges úton semmiféleképpen sem befolyásolható. Az sem megoldás, hogy robotokat bízunk meg saját weboldalunk meglátogatására a számunkra fontos kulcsszón keresztül. A Google elég intelligens ahhoz, hogy az ilyen látogatásokat kiszűrje. Valójában pont ez az egyik oka amiért a Google Analytics webstatisztika rendszerét annyian szeretik. Ugyanis ellentétben sok más webstatisztika szolgáltatással a robotlátogatásokat kihagyja s nem veszi bele az értékes statisztikába.

Ami 1 - 2 évvel ezelőtt a SEO Guru részéről a vélhető dolgok, a hipotézis kategóriájába tartozott az mostanra már bizonyosságot nyert. Lehet persze sok más önjelölt SEO -s ezzel nem értene egyet viszont az tény, hogy a Google nem is olyan régen már bevezette felhasználóinak azt a szolgáltatását, hogy dönthet egy link sorsáról ami egy adott kulcsszóra előjön a Google keresőgéppel. Mi magunk is észrevehetjük ezt a szolgáltatást ha bármely Google szolgáltatásba épp bevagyunk jelentkezve és úgy használjuk a Google keresőgépet, hogy nem jelentkeztünk ki. Ekkor a Google keresőgépben megjelenő linkek mellett láthatunk egy felfelé mutató nyilat és egy X -et. Előbbi segítségével előléptethetjük a linket míg utóbbi segítségével eltávolíthatjuk azt a keresőgép találati listájából. Az előléptetés azt jelenti, hogy az adott kulcsszóra amivel ráakadtunk a weboldalra átvarázsolhatjuk a Google értelmezését vagy ítéletkalkulus -át az adott weboldallal kapcsolatosan és az első helyre TOP 1 hozhatjuk. Az X az teljesen egyértelműen úgy eltünteti a weboldalt, hogy a felhasználói felületünkön többé nem is fogunk vele találkozni. Természetesen ezek a beállítások csak számunkra lesznek érvényesek azaz a keresőgép csak akkor fog így működni ha épp valamely Google szolgáltatáson keresztül bevagyunk jelentkezve és így használjuk a Google keresőgépet. Azaz a publikum természetszerűleg a Google eredeti adott kulcsszóra való rangsorolását fogja látni. Mégis miért jó akkor mindez? Azért mert a felhasználók a saját tetszésindexüket fejezhetik ki ezzel a Google számára, hogy mennyire is tetszett neki az adott weboldal megjelenése arra a bizonyos kulcsszóra amit begépeltek. Egyetlen egy ember véleménynyilvánitása tehát semmit sem ér!!! Sok lúd azonban disznót győz szokták mondani . . . A legnagyobb multinacionális cégeknél is jól bevált módszer, hogy ügyfeleik űrlap segítségével eljuttathatják óhajukat, sóhajukat valamilyen szolgáltatással kapcsolatosan. Amikor egy ember küldi be akkor semmi sem fog történni. Azonban ha a cég már az egymilliomodik űrlapot kapja meg ugyanazon véleménnyel akkor vélhetően tesz is valamit az ügy érdekében. Így működik a Google is. Egy szavazat minősége sem mindegy ám. A Google csak az olyan szavazatokat veszi figyelembe amely az Ő egyik ügyfelétől jött. Ehhez nem elég magát a keresőgépet használni. Olyan felhasználókra van szükség akik már a keresőn kívül számos más szolgáltatását is igénybe veszik. A Gmail pl. csak egy lehetőség a sok közül. A Google tehát az adott kulcsszavakra való rangsorolások során csakúgy mint régen ezeket a szavazatokat figyelembe veszi a különbség csupán annyi, hogy most publikálta is eme módszerét és buzdítja ügyfeleit arra, hogy segítsen keresőgépének az okos döntésben. A lényeg ugyanis az, hogy ne csupán egy algoritmus határozza meg a maga gépi logikájával a működést, hanem maguk az emberek, hiszen nekik készült a keresőgép s minden üzletágban a tetszésindex egy kulcsfontosságú tényező. Az ilyen szavazatoknak köszönhető részben pl. az a jelenség is, hogy egy alacsonyabb PageRank értékkel rendelkező oldal adott kulcsszóra előrébb kerüljön egy magasabb PR értékkel rendelkező oldallal szemben. Továbbra is fontos ez az érték is de a minél professzionálisabb eredmények érdekében azért az események több szálon futnak.

A Kedves Olvasó a fentiekből láthatja, hogy erre a folyamatra nincs semmilyen mesterséges ráhatás. Ugyanakkor arra továbbra is törekednünk kell, hogy megfelelően optimalizáljuk weboldalunkat és szerezzünk értékes linkeket mert ezzel növeljük annak az esélyét, hogy a felhasználók megtalálhassák weboldalunkat és el is mondhassák véleményüket a Google számára. Annak persze semmi értelme, hogy zaklassuk a Google szolgáltatásának használóit pl. kéretlen levelekkel azért, hogy szavazzanak már a mi weboldalunkra. Ez több okból is esztelenség. Az egyik ok az az, hogy a kéretlen levelek nem a törvényes eszközök kellékeinek részét képezik, s egy - két ideges felhasználó esetleg még fel is jelentheti weboldalunkat a Google -nél ami az index -ből való kizárást is eredményezheti. Ekkor pedig az egésznek semmi értelme nem volt! A másik ok pedig az ami értelmetlenné teszi, hogy valójában nem ismerhetjük a Google ingerküszöbét, hogy vajon hány szavazatra is van szükség ahhoz, hogy a Google végre már figyelembe vegye és cselekedjen. Több mint biztos, hogy ezt a fejlesztők maguk sem tudják mert a Google "elméjében" ez egy változót képez. Az ingerküszöbnek ugyanis változnia kell annak függvényében, hogy milyen hatások érik a keresőgépet. Pl. adatbázisának növekedése, de még lehetne számos más példát is sorolni. A fontos adatok függvényében pedig logikusnak látszik a feltételezés, hogy az ingerküszöb egy változó érték. A web marketing során alkalmazott tippek, trükkök mellett továbbra is törekedjünk az egyedi és sokak számára érdekes tartalmak kreálására. Azt se felejtsük el, hogy a Google ezzel a szolgáltatásával valójában egy privát könyvjelzőt is ad a felhasználóinak kezébe. "Kémia" kulcsszóra ugyanis rendezhetjük a találatokat a mi értékelésünknek megfelelően is. Ha pedig azok a weboldalak jönnek elő amelyek a mi kedvenceink akkor az olyan mintha egy saját könyvjelzőnk lenne. Az ilyen adatok, szavazatok figyelembe vétele nem is olyan rossz döntés a Google részéről hiszen algoritmusát felvértezheti azzal a "tudással" is, hogy figyelembe vegye az embert mint pszichológiai tényezőt. Persze mindezt a természet alapműködésének megfelelően: "Többség dönt, egység nyal" alapon.

Professzionális keresőoptimalizálás - keresőmarketing szolgáltatás: 06(30) 491-5937